Ebben a tanévben is jelentkeztünk az elsősegély versenyre, abban bízva, hogy színvonalas program részesei lehetünk. Lelkes izgalommal kezdtünk bele az előkészületekbe. Online fordulókon méretettük meg a tudásunkat. Különböző szituációkat kellett megoldanunk, majd a végső eredményt tovább küldenünk. Még az online oktatás sem vette el a kedvünket, sokszor esténként „gyűltünk össze” a képernyők előtt és beszéltük meg a feladatokat. Három forduló után bekerültünk az elődöntőbe. Nem mondhatnánk, hogy gördülékenyen ment, de továbbjutottunk. Az online döntőben nagy odafigyeléssel végeztük a feladatokat, mindhármunk tudására szükség volt.
Büszkék vagyunk arra, hogy országos 6. helyezettként végeztünk az 55 csapat közül. Köszönjük Éva néninek a felkészítést.
Teket Dóra, Molnár Adrienn, Fekete – Riha Károly 8.a


